Vasárnapi Sztárban Sztáros produkciója után szemmel láthatóan nem érezte jól magát Oláh Ibolya, Tilla rögtön vizet adott neki. Követői nagyon megijedtek, az énekesnő ezért most elárulta, mi történik vele.
A Sztárban Sztár szuper izgalmas próbái, a rengeteg tanulás mellett a napi ingázás vidékről a próbákra és előadásra kicsit kivette belőlem az energiát.
Éjszakánként az autópálya mellett a benzinkutas csodálkozva néz rám, nem érti mit keresek ott minden nap" – írta Oláh Ibolya és azzal próbálta nyugtatni a követőit, hogy tudják, erős.
Hétfőn pihenni is tudtam és már ezerrel készülök a hétvégére.
Élvezem a sok átváltozást, volt jó néhány dal, amit nagyon szerettem. A csapat, aki a felkészülésünket segíti, nagyszerű munkát végez, csodálom őket! Nagy köszönet nekik és mindenkinek, aki értünk és velünk dolgozik! Szorítsatok nekem, sokat számít nekem a szeretetetek, erőt ad" – folytatta az énekesnő.
Forrás: origo.hu