RÉMÁLOM! Borzalmas tragédia történt Young G feleségével, Mészáros Norinával! IMÁDKOZZUNK ÉRTE!



Drámai események zajlottak le Young G Béci családjában: párja, Norina életmentő műtéten esett át. Ennek következtében többé nem lehet kisbabájuk. Mint a Blikk megírta, Young G és Mészáros Norina nemrég hivatalosan is összekötötték életüket. Most kiderült: a sok megpróbáltatást hozott 2021-es év náluk még nem ért véget, csak most. Young G, azaz Béci és Mészáros Norina számára a 2021-es év sok megpróbáltatást hozott, ám úgy döntöttek, hogy az új esztendőben megerősítik a köteléküket és összeházasodnak. Mint az ismert, tavaly májusban született meg a magyar rapper és kedvese első gyermeke, ám a kis Rebeka Nina azonnal inkubátorba került, majd az édesanyát többször meg kellett műteni.

Most kiderült: Norina életmentő műtéten esett át, a méhét el kellett távolítani, több kisbabája nem lehet. Méhnyakrák miatt került sor a műtétre.

Drámai sorokkal írta le történetét közösségi oldalán: "A képen egy Nő van, aki félt. Akire azt hiszik erős, de már nem érezte magát annak, elfogyott az ereje. Akinek lassan 1 éve tart a harca. Akinek a kislányával kéne otthon lennie, de egy életmentő műtéten vett részt, amiről már október óta tud.

Elbúcsúztam a méhemtől, nem lehet már több kisbabám, pedig szerettem volna!

Szerencsésnek tartom magam, hiszen tavaly májusban megszületett az a gyermek, akire mindig is vágytam, ő az életem értelme! A gyermekem erőt adott, hiszen szüksége van rám, még fel kell nevelnem!

Voltak pokoli nehéz pillanataim, amikor őrlődtem, haragudtam a világra és folyton azt kérdeztem, miért én? Nem érdemlem ezt meg, de elfogadtam, körülbelül 2 hete vagyok jól lelkileg, amit a páromnak köszönhetek! Nem tudtam, hogy beszéljek e róla, mert ez már többről szól, ez rólam szól és a lelkemről! Azt mondtam a Férjemnek, ha felkelek a műtét utáni nap és ha azt érzem szeretnék róla beszélni, fogok, ha pedig nem akkor nem.

Azt éreztem ma, hogy újjászülettem és szeretem magam, elfogadtam a sorsom és szeretnék történetemmel segíteni másokon! 1 hétig leszek bent a kórházban, bevallom őszintén rettenetes fájdalommal jár ez az egész, de a lelki része még nehezebb VOLT!

Végigcsinálom, mert várnak otthon. Az egészség és a család a minden!

Köszönöm a családomnak és az orvosaimnak akik mellettem álltak!"

loading...

AKTUÁLIS