Újabb 90 nappal meg kell hosszabbítanunk a veszélyhelyzetet a lakosság épsége érdekében. Erre kell felkészülnie minden magyar embernek:

 

A gazdaság újraindítása és az eddig elért eredmények megvédése a célja annak, hogy újabb 90 nappal meghosszabbítsa a kormány a veszélyhelyzetet - mondta Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára a veszélyhelyzeti törvény meghosszabbításáról szóló törvényjavaslat expozéjában kedden az Országgyűlésben. A második hullám lefelé tartó szakasza megtorpant, miközben Európa több országában harmadik hullám indult, ezért szükséges a veszélyhelyzet meghosszabbítása - mondta Völner Pál. Az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára közölte, hogy JÚNIUS ELEJÉRE MAGYARORSZÁG ELÉRHETI A 70 SZÁZALÉKOS ÁTOLTOTTSÁGOT, ÍGY ÚJRA LEHET INDÍTANI A GAZDASÁGOT.

Mindez pedig annak köszönhető, hogy a kormány több forrásból szerez oltóanyagot. Völner köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett a járvány megfékezésében. A nemzeti összefogás és az intézkedések betartása a legfontosabb erőtartalék, de most ismét felelős döntést kell hozni. Magyarországnak lépnie kell az emberéletek és a munkahelyek megvédése érdekében, ezért szükséges a veszélyhelyzet meghosszabbítása" - mondta az államtitkár. Völner Pál közölte, hogy a gazdaság újraindítása érdekében léptek hatályba a korábbi kormányrendeletek a veszélyhelyzet meghosszabbítása idején, és így lesz ez a következő időszakban is.
Forrás: Origo.hu

AKTUÁLIS