Képtelen belenyugodni fia tragikus halálába, ezért ügyvédhez fordult Praczu Béla! Mint megírtuk, az édesapa szerint gyermekéről, Richárdról a nyíregyházi kórházban azt hitték, hogy koronavírusos, miközben vakbélgyulladása volt. A fiú keringése még azelőtt összeomlott, hogy műtőasztalra került volna. Béla a temetés után, hosszabb vívódást követően úgy döntött, fia emléke miatt mindenképpen szeretné megtudni, kinek a hibájából halt meg szörnyű kínok közt Ricsi. Ezért a műhibaperekre szakosodott ügyvédhez, dr. Ábrahám Lászlóhoz fordult segítségért. – Az eddig keletkezett iratok tanulmányozása után azt kell mondanom: ilyen fatális hibát az orvostudomány mai állása szerint nem szabad elkövetni. Most az látszik, hogy teljesen egyértelműen ok-okozati összefüggés mutatható ki a fiatalembert ellátó orvosok hanyagsága, gondatlanság és Richárd halála között. Ők ugyanis nem a kellő gondosság elve szerint jártak el – közölte lapunkkal dr. Ábrahám László, aki szerint a diagnosztikai hiba akkor történt, amikor a gyulladást jelző értékek láttán sem cselekedtek az orvosok azonnal.