Bochkor Gábor azt mondja, arra, hogy Andival elromlott köztük valami, idén januárban jött rá.Volt egy beszélgetésük, amiből számára kiderült, hogy az utóbbi évek milyen változásokat hoztak Andrea életében,mint mondja, ez a beszélgetés nem hozott feloldozást, és csak rosszabb lett minden, amikor Andi nővére meghalt.
Bochkor úgy érezte, Andinak mellette kiépült egy párhuzamos élete. Nemcsak vele, hanem másokkal is megszakította a kapcsolatot egyik napról a másikra. A rádiós szerette volna, ha elmennek párterápiára, de Andi ebbe már nem egyezett bele.
– Úgy éreztem, az érvei sokkal korábbi időkből származó sérelmekről szólnak, le akarta darálni magában az együtt töltött időt, Borzalmas volt hallani – mondja Bochkor, akinek pszichológusa és barátai, meg a munkája segít átvészelni a nehéz időszakot. A rádiós azt nem érti, Andi miért közölte korábban és nélküle Nórival, a kislányukkal, hogy különköltöznek, amikor megbeszélték, hogy ezt együtt teszik.